"A bánáti bazsarózsa (Paeonia banatica) kárpát-medencei bennszülött (endemikus) faj. 
Előzetes becslések szerint a Keleti-Mecsekben él a világállomány 90 %-a. Mint meleg és száraz mikroklímát kedvelő erdei növény, leggyakrabban cseres-tölgyesekben és molyhos 
tölgyesekben fordul elő. Ritkán gyertyános-tölgyesekben, törmeléklejtő-erdőkben és mészkerülő tölgyesekben, sőt erdők irtásával létrehozott legelőkön is megjelenik. 
Veszélyeztető tényezői a nem kellő körültekintéssel végzett erdőművelés, például száradékolás (száraz fák eltávolítása), a nagy vágásterületen felnövekvő egykorú, zárt fiatalos árnyékolása, az élőhelyén végzett földmunkák, a becserjésedés, kisebb mértékben a kirándulók virágszedő tevékenysége."  (http://www.termeszetvedelem.hu/ )

"Víz!
Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged,
megízlelnek, anélkül, hogy megismernének.
Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy."
(Saint-Exupéry)
Szeretem a vizeket. Az értől az óceánig ( igen - én kisbetűkkel - Ady után szabadon).
Szeretem az édesvizet és szeretem a sósvizet. Szeretem az esővizek valaha volt lágyságát amivel nagyanyám mosott anno, a ciszternából kimerve... bár az esőt hulló formájában nem annyira szeretem, de tudom azt, hogy kell. Szeretem a hajnali párákat, és a ködöket is. Szeretem a zúzmarát és a deres határt, néha a végeláthatatlan hótakarót ( azt inkább a kandalló mellől elnézgetve) is. Még az ónos esőt is szeretem, mert különleges jégvilágot tud képezni. 
Igazán és valóban a nagy vizeket szeretem. A tavakat, folyókat és a tengert. A vizek irányítanak régóta. A vizek kapcsolják össze az útjaimat - amin járok évek óta. A vizek taposták ki a járható ösvényeimet....
Tehát a VÍZ.

...avagy "Amikor nem történik látszólag semmi" adhatnám alcímnek ezt a velős, ám semmitmondó pár szót is. Lassan valóban a lerágott csont kategória ez, az egyszervolt Vasasbánya mellett lévő hatalmas "Gödör" - irdatlan tájseb. De nem az, mert ugyan az évszakok változásán kívül látszólag nem történik semmi, de beszélnek róla. Ahogy én is, elő - előveszem a témát, időről - időre megemlítve az idő múlásával a semmit....

...és erdők aljáról. Pár védett növényt szeretnék megmutatni egy természetjáró - szerető természetfotós szemszögéből. Arról, hogyan látom őket és mit is gondolok a Védettségről. Az elmúlt években felborult és összekuszálódott az évszakok változása. Az egymásba fonódó őszies tél és télies tavasz leginkább a koratavaszi erdei növényeket veri át. Sokszor nagyon is. De a természet tudja a rendet. Elindítja, előcsalogatja és visszaveszi - megállítja a sarjadást az erdők alján. 

December 4. Borbála, Barbara névnapja. 
Szent Borbálára, a nehéz szakmát mívelők - többek között, a bányászok - védőszentjére szeretnék megemlékezni pár szóval ebben a postomban. Illetve egy - gondolom nem véletlenül - a Borbála napra időzített, és a Magyar Bányászati Szövetség Szent Borbála-napi országos központi ünnepségén bejelentett hírt közreadni. 
A hír a hazai szénbányászat újraindításáról szól. A MÉG - a bányászatban dolgozók, beszélgetéseinkben sokszor megemlítjük, hogy a szakma jelenleg a 24. órában van. Az "utolsó mohikánok" idejét éljük. Képzés nélkül, a megszerzett gyakorlatunkat sem kamatoztathatva vegetál a bányásztársadalom nagy része. Emlékeket ápol, és van pár jó szakember, aki kívülről nézve szélmalomharcot folytat. Ezért kell örülni minden hírnek, ami a hazai bányászat körül felröppen, mert legalább foglalkoznak velünk, a lehetőségekkel legalább. És ezt is nagy dolognak kell már tartani a szakma jelenlegi helyzetében!

Napra pontosan kilenc hónapja fotóztam egy jó kis sorozatot a pécsi Balokány ligetben járva. No és pár, ott született gondolatomat leírtam, a fotókkal együtt közreadtam. Itt és így : Ahol volt egyszer egy Ifipark. 
A hivatkozott cikkben megemlítettem jó hírként - pár képpel illusztrálva az egykori Gomba (Pepita) felújítását.... 

A szélenergia felhasználásának legrégibb módja a szélmalom volt, ahol a szelet munkára fogva, az csak mechanikus szerkezetet működtetett. Kiváltva olyan nehéz fizikai munkát, mint a gabonaőrlés, vagy a vízpumpálás.
Az ipari fejlődés hozta, szinte természetes módon a szélturbinákat, elektromos áram termelésre, és környezetvédelmi és költségelőnyei miatt rohamos ütemben nő a világban, főleg Európában.

Újrahasznosítás. Népszerű és fontos téma. Ha ezt a szót olvasod vagy beszélsz róla, első sorban a tevékenység jut eszedbe. Az ember által készített tartós, nem természetes és főleg a hulladéká váló anyagoknak, azok szelektív gyűjtése utáni újra nyersanyaggá történő feldolgozása. A tevékenységre használt angol recycling -jobban kifejezi, hogy anyagok környezettudatos körforgásáról van szó.

Mit teszünk, mit tehetünk az újrahasznosítás tárgykörben? Komposztálunk, szelektív hulladékgyűjtő szigeteket és hulladékudvarokat hozunk létre, a lakosságra folyamatos információáradatot zúdítunk, és meghirdetett Zöld Napokat - lomtalanításokat, gyűjtőnapokat tartanak az önkormányzatok illetve az ezzel foglakozó cégek (jó példa erre a pécsi BIOKOM). Mindezek ellenére a lakosság körében a szelektív hulladékgyűjtés nagyon alacsony szinten áll. Mert messze van a gyűjtősziget, mert nem fér oda a rengeteg más odahelyezett lomtól. Sokan ugyanis ezeket a szigeteket lerakóhelynek tekintik, ami azért sokkal jobb megoldás részükről, mint az erdők, utak szélére kihordani, kidobálni a "szemetet".....  A tennivaló rengeteg ebben a témában! 

A hely amiről írok, Baranyában található - igaz ma már nem Magyarországon - de azért Baranyában, a horvát oldalon. 

Horvátország észak-keleti részében Baranyában, ott ahol a Dráva a Dunába ömlik, helyezkedik el a Kopácsi Rét. A pleisztocén korban történt földmozgások következtében keletkezett, érdekes és értékes réti-mocsári vegetációval és sajátos állatvilággal, különböző mocsári madárfajtákkal és nagytestű emlősökkel (bellyei szarvas) – a régmúlt időből való Pannon-síkság egyedülálló darabját képezi. A 229 km2 területű Kopácsi Rét kitüntetett helyet foglal el az európai, sőt a világ hasonlóan védett területeinek listáján. A világ víz borította lápok–nádasok védelmét, megőrzését kezdeményező Ramsari Konvenció jegyzékén szerepel és előjegyezték az UNESCO kulturális és természeti örökség listájára is.

Az írásom alcíme lehetne ez is : Kiegészítés egy korrekt tájékoztatáshoz avagy weboldalunk bejelentése! - de nem az. 
Önjáró post az igazságról, amikor egy löszporos mező szélén állva bámulsz egy hegység felé - és sok minden kristályosodik az elmédben.
Ez itt és most nem annyira környezetvédelmi jellegű bejegyzés, mert inkább irodalom, vagy földrajz. 
Egy nagy kedvencemtől idézek csak pár sort és ennyi az egész. Aki pedig olvas sorok között az tudja miről, és kihez szól.

A napokban kezembe került egy pár fotó amiket az elmúlt nyarakon készítettem - Sárvárra menet - Balatongyörökön a Szépkilátónál. Magyarország, túlzás nélkül egyik legszebb panorámája tárul itt eléd, a Szigligeti - öböl és a Tapolcai - medence. Nekem igencsak kedves helyek. Kis keresgélés után, a Balaton - Felvidéki Nemzeti Park honlapját olvasgatva gondoltam - sokunk egyik nagy kedvencét bemutatva, nem elégszer beszélve róla - ezt a teljes cikket megosztom veletek, az írást pár saját fotómmal megtördelve. 

Mert tavasz és medvehagyma is lesz minden évben, ezért ez a kis írásom mindig aktuális marad - talán. Az írás redeti keltezése: 2013. május 07. 

Meghalt egy ember, akinek a manapság ismét, és mondhatni divatossá váló medvehagyma levéllel ízesített rántottájába gyöngyvirág levél keveredett - olvassuk, halljuk a napi hírekben. Döbbenetes dolognak tartom ezt. Mert összekeverhető a kettő minden bizonnyal. 

Tolna megyében a Nagymórágyi - völgy végében áll egy kis liget, egy útkereszteződés mellett. Mellesleg egy kőzetdepó is volt és talán hamarosan újra lesz (viszonylag) közel hozzá. Mert dolgozni kell, a követ meg valahová le kell deponálni köztes állapotában, lehetőleg közel a kitermelés helyéhez. Ahonnan majd aztán tovább lehet vinni. És ez így rendben is van. Mellesleg van ott egy jó nagy vadszőlő is - felfutva a fákra. Két régebbi képet mutatok róla, milyen is volt.

A fényszennyezés, mint környezeti ártalom kevésbé ismert fogalom, holott a mesterséges fények elterjedésével egyidős jelenség. Röviden definiálva, a fényszennyezés: - Minden olyan mesterséges világítás, ami oda jut, ahol és amikor annak nincs funkciója, vagy lényegesen nagyobb mennyiségű, mint amit a kívánt cél igényelne, fényszennyezést okoz.

Pár éve egy fotósblogon "évvégi leltárt" készítve visszatekintő képsorokat raktam össze. Az év során készített fotóim között válogatva, keresgélve döbbentem rá arra, hogy nálam bizony a víz az úr...
A vizek miatt van minden. Mert az utakat, járt útjaimat a vizek kötik össze, a vizek vezérlik, mozgatják a gondolatjaimat és a megtett és tervezett dolgaimat. Ezek a vizek.... az örök és (mert első volt) legnagyobb szerelem a Balaton. A nem kevésbé kisebb szerelem az Adria, a sós, a kék, a nyár, a napsütés, és néhanap, hiánypótlónak egy jó strand is megteszi :) S ha végképp semmi nem adatik, mert a körülmények áldozatává válok - a csepp kerti tavam pontosan ezért van, az ilyen napok miatt.

Van egy hely a Balaton délnyugati "sarkában" - Fenékpuszta környékén (egész pontosan a 76 -os út közúti hídjánál -  ott a fenékpusztai vasúti hídnál) ahol éveken át terveztem, hogy egyszer majd megállok egy kis időre.

A Zala torkolata feletti hangulatos helyről van szó. Itt ahol pár horgászt lehet látni, itt ahol olyan nagyon sötét és mélyzöld színű a csendes folyású Zala.

De valamiért, sok éven - évtizeden át elmaradt a megállás. Pedig az elmúlt húsz - huszonöt évben elég sokszor jártam arra, évente többször is, szinte minden évszakban....  Keszthelyre, Szigligetre jövet - menet erre vitt az utam. Persze mindig lassítottam kicsit, és rácsodálkoztam a folyóra, a kikötött ladikokra, a hangulatra......

Hoppá erről hallottam már! - ütött be, hírolvasás - böngészés közben egy címről. Örömmel olvastam a cikket, és szeretném megosztani a benne írtakat. A lovasi őskori vörösfesték-bánya védetté nyilvánításáról van szó. Felhasználva Lovas község weboldalán írtakat is.

Egyszer - egyszer 'Bányászati emlékek' főcím alatt szeretnék bemutatni néhány érdekes - a bányászathoz szervesen kapcsolódó építményt vagy emléket kis hazánkból. Lehet sokan tudnak létezésükről, esetleg hallottak illetve láttak akár fotókat, filmet is róluk. Mégis az időben ezek talán feledésbe merültek. Ezekről szeretnék írni, fotóimmal és azokból készült képgalériákkal színesítve.

Széchenyi akna tornya és épületei - Pécsbánya alatt, a Káposztásvölgyben álló ipartörténeti műemlék. A gesztenyési plató, valamint Bánom tető között húzódó ÉNy-DK irányú haránt völgy a pécsbányai szénvonulat K-Ny-i csapásán helyezkedik el. Ide telepítette a DGT ezt a hazánkban is egyedülálló építészeti értéket képviselő aknatoronnyal rendelkező függőleges aknát.

Sziklakertünk egyik régi - új lakóját mutatnám be. A Zöld gyík - hazánk legnagyobb méretű gyíkfaja. A rendes kis jószág hagyta magát jól lefotózni, ezért gondoltam megérdemel egy postot ő is. 

A Zöld gyík a Nyakörvös gyík- félék(Lacertidae) közé tartozik. Nézzük csak mit ír ezekről Brehm az Állatok világában.

Augusztus elmúltával bármennyire is nyári meleg napokat élvezhetünk évek óta szeptember nagy részében, a természet már valamit tud a jövőről, és ennek "hangot is ad". Az első őszi hírnököt, szárazság ide - sivatagosodás oda - megküldi a hegyeket, hegyi réteket járó embernek, aki először az őszi kikericset veszi észre. Nekem ez mostanság a Mátrában adatik meg, általában Bagolyírtás alatt és utána pár nappal később a Nyugat - Mecsekben, Hetvehely mellett a Sás - völgy egyik kaszálóján láthatom tömegesen nyílni. Láthatom és lefotózhatom, mert igencsak fotogén virág, szeret pózolni a kamerának - szerencsémre.

Az Őszi kikerics (Colchicum autumnale L.) augusztus végén - szeptemberben kaszálókon, nyirkosabb réteken, főleg domb- és hegyvidéken tömegesen nyílik. Lilás - kékes - rózsaszín virágai a tavasszal kihajtott levelek leszáradása után, nyár végén jelennek meg. Latin nevét az őkori Colchis - hellén városról kapta, mely a méregkeverők hazája volt. A mondák szerint Medea - aki legendás colchisi boszorkány volt - kikericset használt varázsszereihez.

„A szalamandra, ez a gyíkforma és csillagos rajzú állat, csak szakadó esőben mutatkozik, száraz időben sohasem látható. Olyan hideg, hogy mint a jég puszta érintésével eloltja a tüzet. .... A szalamandra valamennyi mérges állat között a leggonoszabb. Mások csak egyes embereket sebeznek meg és nem ölnek meg egyszerre többet – nem is említve, hogy azok a mérges állatok, melyek megsebeztek valakit, belepusztulnak és a föld nem hordja őket többet – a szalamandra ellenben egész népeket megsemmisíthet, ha nem veszik elejét a bajnak. Ha felmászik a fára, megmérgez minden gyümölcsöt, s aki eszik belőle, megfagy, sőt ha azzal a fával, melyet csak a lábával megérintett, kenyeret sütnek, az is mérgessé válik, s ha a kútba esik, mérges lesz tőle a víz. .... Ha igaz volna, amit a mágusok állítanak, hogy t. i. a szalamandra bizonyos részei oltószerül használhatók a tűz ellen, mert ez az egyetlen állat, amely a tüzet eloltja, Róma már régen megtette volna ezt a kísérletet. ...” - Ezt beszéli Plinius, s az ő korától a mi napjainkig nagyon sokáig hittek és csak kevesen kételkedtek ez adatok helyességében. (Brehm: Az állatok világa /3. Szalamandrák)

Erdőn - mezőn, hegyen - völgyön járó, vizekkel és néha kis vizek mellett dolgozó ember vagyok mostanság. Néha rekultiválok valamit, de leginkább a közelmúlt rekultivációs tevékenységének monitoring rendszerét mintázó, vizsgáló - figyelő vagyok. Persze, közben ezer dolgot látok, rengeteg szépet, és elég sok nem szépet is . Ezek egy részét lefotózom, magamnak leginkább. Mikor - merre - mit. Az utakat járva sajnos látom azt a rengeteg illegális szemétlerakót is az utak mentén, erdők és mezők szélén - patakpartokon. Sokszor az erdők mélyebben fekvő részein is, ahová vezet akármilyen - bármilyen út. Az emberi felelőtlenség és a "leleményesség" nem ismer határokat. 

Igen volt ilyen itt Pécsen is. Középsulis korom sok szép szabadtéri koncertélménye fűződik hozzá. Május 1 -től volt nyitva, úgy szeptember végéig (talán). A hely a Balokány ligetben van - volt, és jó lenne ha azt mondhatnám - lesz, de nem lesz. Mellette ott merengenek a Balokány (Városi Fürdő) épületei és medencéi romokban, évek óta már, Itt a város közepén, a nemrégiben szépen megépített Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ között. Egy park, egy tó, egy sétány ahol rengeteg jó hangulatot lehetne megélni, vagy újraélni. Egy régóta dédelgetett fotóstervemet megvalósítva jártam arra még a tavasszal. Akkor ezeket láttam, amit és ahogy. Így. 

Valamikor áprilisban fotóimmal indultam egy "vizes fotópályázaton" a GWP oldalán. A pályázatra szép számmal kerültek fel jó (és persze kevésbé jó) fotók is. A pályamunkák itt, ezen a facebook oldalon megnézhetők ---> Best Water Photo 2013.  

Aztán egyszer, augusztusban kaptam egy e-mail értesítést a következő szöveggel. Idézem teljes egészében, mert a fotópályázatoknál nagyon ritka az, hogy a "futottak még" kategória kap valami értesítést, így levél útján.