A víz az élet alapja. Még a szárazföldön is. Használják ivóvíznek emberi fogyasztásra, állatok isznak belőle, és a növények sem élhetnek víz nélkül, még a sivatagban sem. De az ember más célokra is használja a vizet, pl. tisztító- és tisztálkodószernek, háziállatok itatására, növények öntözésére, és a legtöbb ipari folyamat is igényel több-kevesebb vizet. És nem csak a vizet, hanem az energiáját is évezredek óta használjuk. Ma már egyre kevesebb a vízimalom, és a folyami hajósok is egyre kevésbé sodortatják magukat lefelé a folyón, egyre kevésbé használják az áramlás energiáját, de még mindig fontos energiaforrás a víz. Csak a hasznosítás módja más. Az utóbbi néhány évtizedben egyre inkább erőművek segítségével nyerünk energiát a vízből. A vízenergia a víz körforgása miatt állandóan megújul. És mivel nem valaminek az elégetése termeli az energiát (mint ahogy azt a hagyományos erőművekben megszoktuk), még szén-dioxidot sem termel az erőmű. Természetvédelmi szempontból persze mindig meggondolandó, hogy hol érdemes erőművel, duzzasztással megváltoztatni a természetes vizek medrét, és ezzel az ott élő fajok élőhelyét, de egy vízerőmű még mindig kevesebb kárt okoz, mint egy atom- vagy hőerőmű. Ezért érdemes a folyók mentén és a tengerek, tavak partján hasznosítani a víz energiáját.
A vízerőműveknek több fajtája van. Hagyományos, duzzasztásos erőmű, hullámerőmű, árapály-erőmű és szivattyús erőmű.
A hagyományos erőmű alapja egy folyó és azon egy gát, amit duzzasztógátnak neveznek. A folyó vizét elzárják, felduzzasztják a gáttal. A víz megáll és összegyűlik a gát mögött, ezzel magasabb lesz a vízszint, nagyobb lesz a szintkülönbség a gát előtti és a gát utáni szakasz között. Így magasabbról, tehát nagyobb energiával ér le a víz a gát utáni szakaszra. A lezúduló víz meghajt egy turbinát, majd a turbina megforgatja a generátort, így termel áramot az erőmű. Egyes erőművekben már hallépcső is van, hogy a duzzasztógát ne akadályozza a folyón fel-le úszáló halak és más vízi állatok mozgását.
A hagyományos erőmű alapja egy folyó és azon egy gát, amit duzzasztógátnak neveznek. A folyó vizét elzárják, felduzzasztják a gáttal. A víz megáll és összegyűlik a gát mögött, ezzel magasabb lesz a vízszint, nagyobb lesz a szintkülönbség a gát előtti és a gát utáni szakasz között. Így magasabbról, tehát nagyobb energiával ér le a víz a gát utáni szakaszra. A lezúduló víz meghajt egy turbinát, majd a turbina megforgatja a generátort, így termel áramot az erőmű. Egyes erőművekben már hallépcső is van, hogy a duzzasztógát ne akadályozza a folyón fel-le úszáló halak és más vízi állatok mozgását.
A hullámerőmű a víz hullámzását használja ki, ez az erőmű is a víz mozgásából termel energiát. A hullámzás egy levegőoszlopot mozgat az erőműben. A turbinát a levegőoszlop mozgása forgatja, és a turbina hajtja a generátort, így termel áramot az erőmű. A hullámenergiát leginkább tengerparti országokban érdemes hasznosítani. Nem jelent akkora beavatkozást a természetbe, mint egy duzzasztógát, és mégis megújuló energiát termel.
Hasonló elven és szintén a tengerpartokon működik az árapály-erőmű is, amely a vízszint állandó változásából termel energiát. Egyes változataihoz gátat kell építeni, de létezik tenger alatti mini változata is.
A víz energiáját a szivattyús erőművekkel is jól hasznosíthatjuk. Egy ilyen erőmű építéséhez 2 tó kell. Az egyik néhány száz méterrel magasabban, mint a másik, nem túl messze egymástól. Ilyen szintkülönbségű tavak főleg hegységekben vannak, ott érdemes ilyen erőműveket építeni. A technológia lényege az, hogy a felső tóból az alsóba vezetik a vizet, a lezúduló víz meghajtja a turbinát, a turbina a generátort és így termel áramot az erőmű. Hasonló az elv, mint a hagyományos, duzzasztásos vízerőműnél, csak nem kell gátat építeni. És hogy a felső tóból ne fogyjon ki a víz, az alsó tóból visszaszivatyúzzák a vizet a felsőbe. Ezért nevezik ezt szivattyús erőműnek. Az ilyen erőműben tehát emberi közreműködéssel marad körforgásban a víz, így újul meg a vízenergia.