Az Eger - Szilvásvárad úton, a mónosbéli vasútállomással szemben található az Egercsehi Szénbányák egykori átrakó területe. A néhány kilométerrel odébb lévő Egercsehi területén működő egykori szénbányából drótkötélpályán érkezett idáig a kitermelt ásványkincs, amit a szénosztályozóban kiválogattak, majd itt Mónosbélben tehervonatokra pakolták.
Mára a kőbánya, a szénosztályozó, a cementgyár is megszűnt. A falu képe is megváltozott.
/Egercsehi a barnakőszénnek köszönheti kialakulását és fénykorát. A kibúvásokon elinduló szénbányászat utóbb mélyművelésbe ment át, aminek következtében felszínre kerültek a föld mélyebb rétegeinek emlékei (szén, meddő), valamint az iparosodás fejlődésének következtében más módon, más célból is megbolygatták a felszíni rétegeiket. Homok- és kőbányákból termelték ki az építkezésekhez szükséges alapanyagokat. A szállítás és közlekedés biztosításának érdekében, az utak és drótkötélpálya építése során több esetben bevágásokat végeztek a domboldalakba. A bánya 1990-ben zárt be végleg amely 300 helyi és 600 környékbeli dolgozót érintett akkor./
Így múlik el egy szakma, egy vidék, a "világ" dicsősége........
Azóta mindent elbontottak itt, már csak egyetlen épület áll - mementónak...