Az elmúlt 40 évben különböző jogi előírások jelentek meg a kockázatok felmérése érdekében. Ilyen például a felszín alatti vizek veszélyes anyagokkal szembeni védelméről szóló irányelv (80/68/EEC), a veszélyes anagok kezelésével foglalkozó irányelv (67/548/EEC), valamint a környezeti hatásvizsgálatokról szóló (85/337/EEC) irányelv.
A jelenlegi rendszert a REACh (Registration, Evaluation, Authorisation and Restriction of Chemical substances) jogszabály szabályozza 2007 óta. A jogszabály és az az alapján létrehozott adatbázis célja az emberi egészség és a környezet védelme, és a kémiai veszélyek mihamarabbi előrejelzése.
A kockázatfelmérés egyes lépései:
veszély azonosítása: adatgyűjtés és kémiai analízis (minőségi és mennyiségi analízis)
kitettség (expozíció) felmérése: a környezeti koncentráció alapján a szervezetbe az előre jelezhető napi szennyezőanyag-bevitelt határozzák meg
a hatás vizsgálatakor (dózis-válasz összefüggés) toxikológiai eredmények alapján határozzák meg a hatásviselők (ember, állatok, növények) által adott választ (mérgezési tünetek, halál). Megadják a károsan még nem ható dózisokat (anyagonként) és a daganat-képződés kockázatát leíró mennyiségeket;
végül a kockázat felmérésekor összehasonlítják a kitettség-felmérés és a dózis-válasz vizsgálatok eredményeként kapott dózisokat, majd megállapítják, hogy milyen mértékű a kockázat.
A daganatképző hatású vegyianyagok esetében nem határoznak meg biztonságos koncentrációt, mert ezek esetében a legkisebb bevitt mennyiség is növeli a daganat képződését.
Bizonyos esetekben nem egy anyag kockázatát, hanem egy egész anyagcsoport, sok száz vegyület együttes hatását kell felmérni:ilyen pl. az ásványolaj típusú szennyezések felmérése.
A kockázatfelmérés egyik nagyon jó módszere az ökotoxikológiában használatos teszt-család, melyet mikroorganizmusokkal végeznek. Ezek előnye, hogy mellőzik az állatkísérleteket, olcsók és gyorsan és jól reprodukálhatóak.
Ez már csak azért is hasznos, mert a talajbiomassza közel 65- 70 %-át mikroorganizmusok alkotják. Ezek jelentős szerepet játszanak a toxikus anyagok lebontásában.
A tesztek során nagyon jól bevált a Vibrio fischeri baktérium, mely ha „jól érzi magát” akkor fényt bocsát ki magából. A növények közül alga- és békalencse, az állati tesztek során a Daphnia (vízibolha) a bevált és standardizált tesztalany.
Az iylen vizsgálatok során a szennyező-anyagokból hígítási sorozatot, azaz különböző koncentrációjú oldatokat kell készíteni, majd ezekben vizsgálják a különböző tulajdonságok változását (fénykibocsátás, szaporodás gátlása).
A kockázatfelmérés praktikusan a tényfeltárás fázisához tartozik: ekkor kell beazonosítani a szennyező anyago(ka)t és azok koncentrációját (koncentrációit).
A kockázat-felmérés esetére is igaz az a feltétel, hogy a szennyezés ne terjedjen tovább, és ne terjedjen át más környezeti elemre, és ne menjen le a vízzáró réteg alá sem (rétegvíz védelme).
A kockázatfelmérés a kockázati modell felállításával indul: ekkor határozzák meg a szennyező forrást, a lehetséges szennyezési és expozíciós utakat és a lehetséges hatásviselőket: transzport növényekbe, ivóvízbe, gőz fázisba, állatokba, felszíni vizekbe.
A tényfeltárás részeként a záródokumentációba az elvégzett kockázatbecslés és felmérés eredményeit is be kell írni.
A fentiek alapján jól látható, hogy a kockázat felmérése nem egyszerű feladat, meglehetősen összetett, és sokszor a tényfeltárási vizsgálatok részét képezi, bár mindkettő megvalósítható külön is.
Forrás: Dr. Gondi, F. et al, Budapest 2004: A mennyiségi kockázatfelmérés módszertana.