Az egyik közösségi oldalon egy ismerősöm megosztott egy cikket az elektromos és elektronikai hulladékokról.
Régen jelentkeztem már írással, és a német környezetvédelmi sorozat megszakításaként a fenti hulladékkategóriába szeretnék becsatlakozni egy rövid gondolatsor erejéig.
A megmaradó sok-sok értéktelen műanyagot a nem értékesíthető vagy nem eltávolítható alkotóelemekkel együtt (akkumulátor, műanyagok, nehézfémek) azután rendezetlen körülmények között, szabad ég alatt, védelem nélkül elégetik.
A cikket az alábbi linken lehet elolvasni.
Ennyit a környezet- és egészségvédelemről, emberi jogokról, gyerekmunkáról. Itt aztán megoldódik a fejlődő világ népességi problémája is: annyi nehézfém van a szervezetükben, hogy nem lesz gyerekük, ha egyáltalán megérik az ivarérett kort. A légkörbe kerülő mérgező anyagok természetesen eljutnak más régiókba is.
Hiába a sok klíma-tanácskozás, amíg ilyen kevéssé legális létesítmények is működnek és ontják magukból a szennyező anyagokat, és hiába a talajvédelmi egyezmények sokasága- a földre kerülő káros anyagok bejutnak a talajvízbe, felszíni vizekbe, élelmiszerekbe.
Nem is oly régen ért véget a Talaj Világhét és a Varsói Klímakonferencia- előbbi nagy sikerekkel, utóbbi sikertelenül.
Miért várjuk el ezektől a konferenciáktól a sikert, ha mi magunk olyan helyzetet teremtünk, hogy ilyen „üzemek” működjenek?
Szükség van az elektro-hulladékban lévő drága fémekre (arany, ezüst, réz, ritkaföldfémek, platinafémek), de ezeket véleményem szerint a hulladékok keletkezési helyén egyszerűbb lenne feldolgozni.
Sajnos a GYÁRTÓI FELELŐSSÉG jegyében a forgalmazók és gyártók felelőssége, és nem a politikusoké a hulladékok exportja. Nem az ország szállítja el a hulladékokat, hanem a forgalmazók, kereskedelmi láncok, gyártók.
Más kérdés, hogy egy OECD tagállamból (többek között Magyarország, Japán, Németország és az USA is az) nem-OECD államba veszélyes hulladékot nem szabad szállítani (Baseli Egyezmény).
A feldolgozói-hasznosítói kapacitásokat kellene bővíteni a hulladék keletkezési helyének közvetlen közelében, és rendezett körülmények között kéne elvégezni az ártalmatlanítást, és legálisan, védőfelszerelésekkel ellátott munkásokkal kell kiszedetni az értékesíthető alkotóelemeket. Sajnos azonban tény, hogy erre az iparágra is igaz, ami az összeszerelésre: a sok apró alkatrész ki és beszereléséhez a felnőttek keze túl nagy, ezért gyerekekkel vagy fiatalokkal dolgoztatnak.
Építő jellegű ötletem van:
Ne hagyjuk, hogy az egzotikus országokba utazzanak a hulladékok, fejlesszük itt a szelektálást, szétszerelést, és a maradék nem hasznosítható alkotóelemek szabályszerű és szabályozott technológiai körülmények között történő feldolgozását (égetéssel történő ártalmatlanítás vagy energetikai hasznosítás).
A kiszerelt fémek és szilícium hasznosítása technológiailag már megoldható, léteznek tisztítási folyamatok.