A lassan maratoninak tűnő cikksorozat nyolcadik fejezetéhez érkeztünk.
A mai rész a bányászatról, nehéziparról, katonáskodásról, talajvédelemről és a talajt ért károk felszámolásáról szól.
A különbség talán az, hogy az itt lévő, felszámolandó (kármentesítendő) veszélyes hulladékok lerakására kialakított, de nem szigetelt létesítményeket a kármentesítés-rehabilitálás során nem úgy mintázzák, ahogyan a magyarországi Tiszavasvári település területén lévő lerakót (jelen cikknek nem témája az ottani, még be nem fejezett kármentesítés körülményeinek minősítése). Szerencsére hazánkban sem ez a bevett szokás.
Tehát Németországban körültekintően végzik a tényfeltárást, és a kármentesítés engedélyezése is szigorúan szabályozott.
Első sorban a „szennyező fizet elv” érvényesül.
Az eljárás itt is ugyanaz: a feltételezett szennyezés okozóját a hatóság felszólítja, hogy fejezze be a szennyező tevékenységet, szereljen fel szűrő és tisztító egységeket a létesítményeire, vagy változtasson a technológiáján, és végezze el a szükséges tisztítási feladatokat. Először a tényfeltárás elvégzését kell engedélyeztetni, majd a tényfeltárási terv elfogadása után kezdődhet el a mintavételezés. A minták elemzése után ki kell választani a lehetséges technológiákat (szennyező-anyagtól függően). A műszaki beavatkozás elvégzéséhez szintén engedélyt kell kérni, a hatóság határozatában előírja az elérendő célokat (elsősorban a cél-koncentrációt).
Nyilvánvalóan nem áll neki oldószeres kivonást alkalmazni egyetlen cég sem, ha nehézfémek kerültek a talajba és a talajvízbe.
A kitermelt, de már tovább nem hasznosítható veszélyes hulladékok, melyekből pl. a nehézfémek visszanyerése nem gazdaságos, veszélyes hulladéklerakóra viszik.
Németország területén a II. Világháború után francia, brit, amerikai és orosz hadseregek állomásoztak. Az általuk hátrahagyott károk mentesítése folyamatos. Az amerikai csapatok által okozott szennyezések kármentesítése az amerikai kormány felelőssége, finanszírozását is a szövetségi kormány biztosítja. A többi katonai alakulat által okozott károk megszüntetéséről nincs információ.
Speciális talaj- és talajvíz védelmi beavatkozás a már lezárt hulladéklerakók utógondozása: a nem megfelelő műszaki védelemmel ellátott lerakókban lehetőség szerint utólagos csurgalék-gyűjtő és elvezető rendszert kell kiépíteni, és ki kell vezetni a képződő gázokat is (elsősorban kénhidrogén és metán). A kisebb lerakókat egyszerűen felszámolják: a bennük felhalmozott hulladékokat elszállítják, átviszik nagyobb és biztonságos lerakókra vagy elégetik a maradékokat. A nagyobbakat vízzáró műszaki védelemmel lezárják, a csurgalék gyűjtéséről gondoskodnak.
Néhány lerakó esetében a tájba-illesztésen túl olyan alácsövezést telepítenek, mely egyik irányban a csurgalékot gyűjti, másik irányban levegő-befúvatással segítik az oxidatív folyamatokat. A keletkező gázokat a lerakógáz-kivezetéseken keresztül szívják el.
A bányászat által okozott tájsebek rehabilitációja jelenleg sok helyen még nem aktuális, mert aktív szén- és mészkő bányászat, valamint ritkaföldfém-kitermelés folyik. A ritkaföldfémek kitermelése egyre erőteljesebb lesz, mert a behozatal drága, a technológia pedig már olyan szinten van, mellyel megéri kitermelni a kis koncentrációban előforduló, ugyanakkor fontos ásványokat és kőzeteket.
A ritkaföldfémek a periódusos rendszer lantanidák csoportjába tartoznak, és hozzájuk soroljuk továbbá a szkandiumot és az yttriumot. Előállításuk jelenleg nagyrészt Európán kívül történik. Ez a 17 elem tőzsdén nem kapható, áruk mennyiségtől és minőségtől függ.
Szintén fontos a könnyű- és nehéz-platinafémek kitermelése.
A felhagyott vas- és acélüzemek környékén vas és egyéb nehézfém-tartalmú salakok és szennyezések találhatók. Az egyik sikeres talaj, talajvíz és felszíni víz kármentesítés a Ruhr-vidéken zajlott az elmúlt évek során: az ottani talajt, talajvizet és felszíni vizeket az intenzív fémipari tevékenységek elszennyezték, ólom, kadmium, cink, réz és vas szennyezte el a területet, a Ruhr és Emscher folyókat, termőföldet, kiskerteket, talajvizet. A kármentesítés sikeres befejezéséről korábban már beszámoltunk (lásd kapcsolódó cikket).
A nehézfémek feldolgozása mára visszaszorult, a régi üzemek közül az egyik legnagyobb jelenleg műemlékként működik, a nehézipar működését, a működés következményeit (szennyezéseket, az általa okozott betegségeket, és természetesen a feldolgozott és előállított termékeket) mutatja be.
Vezérképen: Rheinisches Industriemuseum- Rajnai Ipari Múzeum egyik épülete.
Galériaképek: képek a múzeumból: az archív képen az egykori üzem látképe látható, a második képen pedig egy öntőedény látható, melyből az olvadt fémet öntötték át az előkészített formákba. Tömege 32 tonna, magassága 4,3 m, a Swiss Steel AG tulajdona, állandó kölcsönzésre az Industremuseum rszére; tetjén az ember 1,5 tonna, magassága 4 méter, anyaga fa. Telepítés helye: Oberhausen, Hauptbahnhof (Gleis 5)- Museumsbahnsteig.
A harmadik kép kilátás az oberhauseni régi gáztároló épület tetejéről, a folyó a cikkben is említett Emscher. Háttérben, a távolban Duisburg tornyai látszanak. A negyedik képen szintén az Emscher, a távolban pedig Essen látható.
A fotók a szerző felvételei (2010. július 24.)