A napokban egyre többször hallok környezetvédelmi beruházások ellen tiltakozó gyűlésekről, tüntetésekről.
Mielőtt bárkiben felmerülne a gyanú, én most nem tiltakozni szeretnék, hiszen ha tiltakoznék, akkor egész eddigi szakmai pályafutásom és az elvégzett munkáim ellen tiltakoznék.
Ezt jó esetben a technológia úgy valósítja meg, ahogyan a jogszabályok előírják. Rossz esetben szennyezés kerül ki a környezetbe. Ez utóbbi eléggé gyakori volt szinte mindenhol, és sok helyen még ma sem nagyon tartják be az előírásokat.
A környezetszennyező tevékenységek sajnos nagyon nehezen törlődnek az ember memóriájából.
Környezetszennyezőnek tartunk minden olyan tevékenységet, melyről azt GONDOLJUK vagy TUDJUK, hogy az nekünk és környezetünknek káros, pl. kéményből füst vagy gőz jön ki, a szél elfújja a szemetet, a kukából kiömlik a hulladék, mert nem viszi el a közszolgáltató, az autóbontó cég udvarán áll az olaj, a kőolaj finomító jó esetben nem lángol, hanem kifolyik az olaj a talajra esetleg bekerül felszíni vízbe is, a gyógyszergyárak és vegyi üzemek tevékenysége sem piskóta... sorolhatnám még oldalakon keresztül a "környezetre jelentős hatást gyakorló" tevékenységeket (ha jól tudom erről Kormányrendelet is rendelkezik a Környezeti Hatásvizsgálatok tekintetében).
Életünk jobbá tétele érdekében született meg a közös akarat, hogy a hulladékokból a még hasznosítható anyagokat (műanyagok, nemesfémek, ritkaföldfémek, alumínium, vas, kobalt, nikkel, réz, egyéb fém-ötvözetek, üveg, papír, karton, fa, biohulladék) válogassuk ki, alakítsuk át olyanná, ami más cégek részére nyersanyagként szolgálhat.
Ez már csak azért is előnyös, mert nem kell új bányákat nyitni, letermelni a meddőt, érceket feldolgozni, majd a végén rekultiválni, elegendő a már meglévőkkel foglalkozni. Ezek amúgy is nagy pénzügyi és rekultivációs terhet jelentenek (a bányarekultivációról ajánlom figyelmetekbe Sashegyi József bejegyzéseit).
Ahhoz azonban, hogy pl. a hulladékká vált telefonból és egyéb elektronikai cikkekből a még használható alkatrészeket ki lehessen szedni, az egyéb hulladékokat szét lehessen válogatni, speciális létesítmények szükségesek, ezt mindenkinek be kell látnia.
Ezen létesítmények nélkül sajnos nem valósítható meg az a cél, hogy a természeti kincseinket megőrizhessük.
Ezeket a létesítményeket már csak jellegüknél fogva sem lehet mondjuk egy település belső részén létesíteni, mert a belső telkek drágák, és amúgy is nagy területet foglalnánk el, hiszen egy ilyen úgynevezett hulladékudvaron sokféle hulladék fogadásáról kell gondoskodni, valamint gondoskodni kell a megfelelő baleset- és tűzvédelmi szabályokról is.
Józan paraszti ésszel bárki beláthatja, hogy az ilyen udvarokon elvégzett tevékenység anyagi haszonnal jár (a használható anyagok eladhatóak), és csökkenthető a hulladéklerakóra vitt hulladékmennyiség is.
Tehát, Kedves Olvasóm, ha te eddig ellenezted az ilyen létesítményeket, kérlek gondold át a fenti eszmefuttatásomat, kiélezve a következőkre:
1. Akarod-e, hogy életünk hosszú távon fenntartható legyen?
2. Akarod-e, hogy ne vesszen el a hulladékban rejlő potenciál (érték, energia, anyag)?
3. Akarsz-e részese lenni egy olyan csodálatos világnak, melyben elmondhatod: pozitív dolgot cselekedtél a saját életed jobbá tétele érdekében, de emellett nem veszélyeztetted társaid életét?
4. Szeretnéd-e ha a hulladékokban rejlő fentebb említett potenciál kihasználása érdekében valaki cselekedne, és gazdasági tevékenységével ezt megvalósítaná?
5. Egyetértesz azzal, hogy a környezet védelme nélkül életünk egyre nehezebbé válik?
Ha a fenti kérdéseken elgondolkoztál, és legalább az utolsó kérdésre "igennel" válaszoltál, akkor gondold végig a következőket:
1. A hulladékégetők és az erőművek kéményében lévő füst összetétele: széndioxid és víz. Semmi mágia. Na jó, de. Annyi káros anyag jön ki a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kéményén, mintha 10 év alatt csak egy higanyos hőmérőt törne össze 600.000 ember. (600.000 emberre 1 hőmérő 10 év alatt nem rossz, ugye?)
A képen egy nagy-kapacitású hulladékhasznosító mű hengerrostélyos kazánja látható.
2. Az elektronikai eszközökben rengeteg nemesfém, ritkaföldfém van. Pl. arany, yttrium, stb. Ezek drágák. Gondolom mondanom sem kell, hogy ezek visszanyerése kiemelt fontosságú.
3. Az autókban lévő nemesfém és átmenetifém katalizátorok (platina, palládium, ozmium, stb.) szintén nem olcsók. Ezeket ugye te sem akarod elpazarolni?
Folytathatnám, de abbahagyom.
Ha egyetértesz velem, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést ismerőseiddel, barátaiddal, családoddal.
Ha tíz emberből csak kettőben már elindult valami környezettudatos gondolat, és megváltozott a világnézete a hulladékgazdálkodás és az egyéb környezetvédelmi létesítmények iránt, akkor már megérte felkelni és megírni ezt a bejegyzést.
Kedves Olvasó, remélem rájöttél, hogy a környezetvédelmi technológiai beruházások ellen való tiltakozás nem célravezető, és ráadásul felesleges.
Vezérkép: Pusztazámor, FKF Zrt. kommunális hulladéklerakó, próbarekultiváció. A kép a szerző munkája, 2005. szeptember 22.
A balatonfűzfői veszélyes-hulladék ártalmatlanító (D10 kóddal)
Biohulladékok kezelésére szolgáló létesítmény a pusztazámori lerakón, előtérben a hulladékról lefolyó víz gyűjtésére szolgáló akna nyílása. (A Szerző saját felvétele, 2005. szeptember 22.)
A térképen: tervezett hulladékégetők Lengyelországban. Forrás: Gregorz Wielgosinski: Municipal waste management and waste-to-energy projects in Poland. WtERT Meeting Europe, Brno, 2010.