Korábban már néhány cikkben foglalkoztam környezeti kármentesítésekkel, most egy teljesen új formában, önálló ágazattá fejlesztve tudunk erről a nagy és fontos témáról eszmét cserélni.
A környezeti károk eredete többnyire emberi: egy gyár vagy üzem a tevékenysége során szándékosan vagy véletlenül elszennyezi a körülötte lévő területet, talajt, alapkőzetet, talajvizet, vagy a felszíni vizeket.
Az esetek döntő többségében a szennyezés nem tudatos, nem számol a normál üzemszerű tevékenység végzője azzal, hogy cselekedete a környezetre nézve ártalmas, vagy ha számol is vele, ennek lehetőségét figyelmen kívül hagyja.
Tipikus környezetszennyező tevékenység volt az a gyakorlat, amikor megfelelő aljzatszigetelés nélkül létesítettek hulladéklerakókat, vagy gáztisztító masszával töltöttek fel olyan területeket, melyeket az akkori politikai vezetés tehernek tekintett. Ezekben az időkben a környezetvédelem ugyan már létezett, de ilyen téren még nem. Leginkább a levegő és a víz védelme volt megoldott, illetve komoly szabályozás létezett a veszélyes hulladékok lerakására is.
Egy idő után megjelentek szabályozások, rendeletek a helyes környezettudatos és környezetvédelmet is előtérbe helyező tevékenységekről, majd olyanok is, melyek korszerűbb technológiákat írtak elő.
A régi, elavult gyártástechnológiák nem alkalmaztak hatékony füstgáztisztító, szűrő, szennyezés-visszatartó megoldásokat, így egy-egy üzemből könnyen kikerülhetett szennyezés a környezetbe: a füstgázok messzire terjedtek, nehézfém tartalmuk kiülepedett a termőföldre, kiskertekre, házakra; a talajba és talajvízbe növényvédő szerek, olajok, nehézfémek kerültek.
Amikor a szennyezés megtörténte nyilvánosságra kerül, vagy egyszerűen csak egy baleset történik, melynek következtében tudatosodik az üzem vezetői és a lakosság számára, hogy mi történt, akkor már többnyire késő: egyes szennyező anyagok nagy távolságokra tudnak eljutni, egyesek pedig a táplálékláncba kerülve bekerülnek növények, állatok, és emberek szervezetébe.
A szennyezést hamar meg kell szüntetni, hogy ne jusson mélyebb talajrétegekbe, ne szennyezze el a talajvizet és a rétegvizet, ne legyen lehetetlen az ivóvízkivétel.
Ennek érdekében fel kell mérni, mekkora az érintett terület, le kell határolni a szennyezést, és olyan módszert kell választani, ami a lehető legkisebbre csökkenti a szennyezést, olcsó, az elérhető legjobb technika, és a lakosságot sem zavarja nagy mértékben.
A szennyezések megszüntetésének általában a szennyezés okozója a felelőse (szennyező fizet elv alapján), de ha a szennyező már nem fellelhető, vagy az okozó jogutód nélkül megszűnt, állami felelősségi körbe kerül a mentesítési feladat. Ilyenek a volt szovjet laktanyák, illetve olyan esetek, amikor jogutód nélkül szűnik meg egy vállalkozás, vagy a jogutód nem tekinti magát felelősnek az elődje tevékenységéért. Ebben az utóbbi esetben pereskedéssel lehet csak megállapítani, hogy valójában ki is a felelős.
A hivatalos eljárások szerint a szennyezőt a környezetvédelmi hatóság szólítja fel a szennyező tevékenység beszüntetésére, az okozott szennyezés megszüntetésére, az eredeti állapot helyreállítására. Ha az eredeti állapot nem helyreállítható (például idős fákat kellett kivágni, melyek természetesen azonos korú fákkal nem pótolhatók), akkor olyanra kell helyreállítani, ami elsősorban a lakosság és a mezőgazdasági termelés, rekreáció, szabadidős tevékenységek érdekeit szolgálja.
A továbbiakban olyan bejegyzések következnek majd, melyek a kármentesítés egyes folyamatait írják le: tényfeltárási terv készítése, tényfeltárás, kármentesítés megtervezése, beavatkozás, utógondozás/monitoring.
Forrás:
Ferenc, Gondi et al 2004: Tényfeltárás és monitoing (Kármentesítési útmutató, Budapest, 2004.)
Vezérkép:
Vízminőség-észlelő figyelőpontok telepítésének elvi ábrája. (Ferenc, Gondi et al., 2004)