Valamikor réges-régen, pontosan 1961-ben a „fekete arany” után kutattak itt a Laskó-völgyben, de a fúrók nyomán nem olaj, hanem közel 70 °C-os termálvíz bukkant a felszínre. A következő évben a mára már egy tiltott jelkép nevét viselő „Vörös Csillag” termelőszövetkezet jelentkezik, hogy ő tudna mit kezdeni a feltörő vízzel, de nem kap engedélyt a hasznosításra, ami persze nem zavarja abban, hogy mégis használja azt. Közben a kiömlő víz szép lassan megkezdi a környezete „sózását”, évente 1-1,5 cm-el vastagítva a sóburkot.
Azután 1971-ben épül a domb mellett egy medence, „természetesen” engedély nélkül. Gondolom ahhoz nem kellett engedély, hogy belépőt szedjenek, mert az vígan folyik. Az egyre pofásabbá váló kis dombot „jó emberek” is felfedezik, és darabonként elkezdik haza hordani fürdősónak, mire kerítéssel veszik azt körül.
„Azután az olajlelőhelyek kicsi tartományában, Egerszalók és Demjén között a Laskó-patak mély katlanában, távol minden lakott helytől, még egy útszéli kocsmától is, kerek fürdőmedence gőzölgő vizének melegében – mintha egy puszta prérin lennénk – reumájukat ápolgató fürdőzők közé keveredünk. Az olajkutatók fúrója nyomán feltörő meleg víz füves domboldalon, kövek, virágok között patakként zuhog alá, s forrása várja jó sorsát: hátha egyszer ünnepelt fürdőhely lesz belőle...... Hogy a hétvégi kirándulók kedvelik e helyet, azt a megannyi szertedobált sörösüveg jelzi s két ottfelejtett, szakadt autókerék gumi. Egy jövendő fürdőhely első nyomait láttuk. Így születik valamennyi: először feltör a meleg víz, azután beleülnek a népek, majd kerek betonmedencét kerítenek köréje. Néhány év múlva fatető is épül a medence fölé, majd kibátorkodik az első üdítőital-árus és palacsintasütő..... A többi már csak reklám és árnyas fák dolga.”
Egy pillanatig sem vitatom, hogy szükség van arra, ami most itt a sódomb mellett, környékén épül, mert tudom, kell a népeknek a wellness, meg kell Szalóknak is a bevétel, de annak méretei és az építkezés falánksága megrémít. A hegyoldalakon, a lombos fák helyén körben hivalkodó betoncsodák trónolnak, az üde zöld pázsit helyén hatalmas parkoló ásít s a tájat pókhálóként szövik be a szürke műutak. Meddig terjeszkedik, hol a vége, marad e valami a természetből? A maga módján persze szép az, amit itt az ember „fabrikál”, de másfajta szépség ez, mint amilyet a természet épít. Nekem jobban tetszenek az utóbbi alkotásai, mondjuk a tapasztalata is nagyobb, mert jócskán régebben kezdte a „szakmát”, mint az ember. Persze vannak jó példák arra, hogy közösen is tudnak tetszetőset, harmonikusat alkotni, de ez csak úgy sikerülhet, ha az emberi alkotás megjelenésében, méretében maximálisan alkalmazkodik a környezetéhez.
Imádkozom, nehogy valaki az Aggteleki-cseppkőbarlang Hangversenytermébe „álmodjon” valami hasonlóan nagyívűt, mert tartok tőle, hogy a magasságos „gazdasági szempontok” tán még ott is megengednék a barmolást.
Kollát Gyula
Alább a galériában – amolyan szívfájdítóként” - Yellowstone (1.-2.) és Pamukkale (3.-6)