Kollát Gyula
Szilárdan tartja magát az a téves közhiedelem, hogy a kínai nagy fal még a világűrből is látható szabad szemmel. Ám a mindössze néhány méter széles, és színében a környezetéhez nagyon hasonló építmény esetében ez nem felel meg a valóságnak. Annál inkább igaz ez az állítás a Nagy-korallzátonyra, a kérdés csupán az, hogy meddig? A Nagy-korallzátony Ausztrália északkeleti partjai mentén húzódik, mintegy 2.000 km hosszan. A több mint 1.500 halfajnak otthont adó képződményt csaknem 3.000 különálló korallpad és szigetecske alkotja, amelyek mind más-más fejlődési állapotban vannak. A korallok (más néven virágállatok) különlegesen szép színű, parányi élőlények, úgynevezett korallpolipok, melyek a tengeri rózsákkal rokon állatok. Csak ott képesek megélni, ahol a tengervíz évi középhőmérséklete meghaladja a 20 °C-ot, oxigénben gazdag, magas só- illetve kalciumtartalmú és tiszta. A korallzátonyok alapját az elpusztult állatkák egymásra rétegződött mészkőburka alkotja, melynek csak a felszínét borítják élő polipok. A Nagy-korallzátony 1979-ben lett Ausztrália tengeri nemzeti parkjának része, ám 1985 óta korallborításának több mint felét elvesztette. Ez a tény azt mutatja, hogy még a világ legjobban védett tengeri területei sem állhatnak ellen a természeti erőknek és a klímaváltozásnak. A zsugorodást több tényező együttesen okozta: hurrikánok, a korallevő tengericsillagok és a korallfehéredés. A pusztulást a globális felmelegedés, a túlzott halászat és a vízszennyezés is súlyosbítja. Kifehéredés - Az emelkedő vízhőmérséklet hatására sok korall az őt ért stressz okán ledobja a vele szimbiózisban élő algákat, mely gyakran jelentős részük éhhalálához vezet. A háttérben a globális felmelegedés jelensége áll. A felmelegedés az előrejelzések szerint a következő 50 évben a 2 °C-ot is elérheti. Ha ez bekövetkezik, a pesszimista jóslat szerint a 21. század közepére a Nagy-korallzátonynak csak 5 %-a marad életben, 2100-ra pedig az egész korallállomány elpusztulhat. De talán még nincs minden veszve, mert az éhező korallok váratlanul új trükköt húztak elő a cilinderükből, amely megmentheti őket a pusztulástól az egyre melegedő tengerekben. A tengerbiológusok fölfedezték, hogy egyes korallfajok tengeri állatokkal kezdenek táplálkozni, így védvén ki a tömeges kifehéredés okozta halálos veszélyt. A korallok általában apró algáktól kapják a táplálékukat, ám – csalánozók lévén – csípős tapogatókkal is fel vannak fegyverkezve, amelyeket képesek kis távolságra kinyújtani, hogy megragadják a zsákmányt, s ez lehetővé teszi számukra, hogy az algák nélkül is ennivalóhoz jussanak. Valószínűsíthető, hogy az éghajlatváltozás előrehaladtával az ilyen képességű fajok válnak uralkodókká, és a többiek lassan eltűnnek a világ melegedő vizeiből. Ám nem ez az egyetlen „trükkje” a túlélésért harcoló parányoknak, mert egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a Japán partjainál élő korallok észak felé vándorolnak. Egyes fajok akár 14 kilométert is haladhatnak évente, köszönhetően az óceánok klímaváltozás okozta melegedésének. Egy szakfolyóirat több példát is bemutat a korallok vándorlására. Floridában például szarvasagancs-korallokat figyeltek meg jellemző előfordulási helyüktől északra, Ausztráliában pedig zátonyokban élő halakat találtak megszokott elterjedési területüktől délre. Az óceán vizének téli hőmérséklete Japán térségében 0,7-2,4 °C-ot nőtt az elmúlt száz évben. A Japánban 1930 óta megfigyelt korallokról rendelkezésre álló adatok szerint kilenc korallfajból négy a sarkvidék irányába vándorol, míg öt a „helyén marad”. A korallok észak felé vándorlásának 14 km-es sebessége meglepően nagy figyelembe véve, hogy egy szárazföldi növény- vagy állatfaj évente kevesebb, mint egy kilométert vándorol, de egy tengerfenéken élő állatfaj sem halad többet 5 kilométernél. További jó hír „korallfronton” egy nemzetközi kutatócsapat felfedése: a korallzátonyok eddig ismeretlen algafajai magasabb hőmérsékletet is képesek elviselni, ezzel pedig ellenállhatnak az éghajlatváltozás hatásának. Az új algafajokra az Indiai-óceán északkeleti részén, az Andamán-tengerben bukkantak rá. Ez a terület a legtöbb eddig ismert korall számára túl meleg, így a felfedezés igazán reménykeltő. A korallok fentebb leírt, a klímaváltozásra adott reakciói óvatos derűlátásra adnak okot, és éltetik azon reményünket, hogy ez a lenyűgözően szép tengeralatti világ talán nem fog nyomtalanul eltűnni. Kollát Gyula Képek: uni-due.de, bp.blogspot.com, wickedtravel.com.au, wordpress.com, nexttriptourism.com, australia.com, 4chandata.org, australiaimg.com, smithsonianmag.com, tripsgeek.com, tripthirsty.com
Szőke Zoltán
20/2/2014 01:11:04
Ismét egy szuper írás!
Kollát Gyula
20/2/2014 05:11:52
Köszönöm az elismerést Zoli, és nagyon köszönöm a kiegészítést is. Ezzel együtt már kerekebb a dolog. Jó látni, hogy mily sokan aggódnak ezekért a tündérszép parányokért :)
Szőke Zoltán
20/2/2014 09:30:36
A klíma mindenre kihatóan változik, és attól még mert valami tőlünk 25ezer km távolságra vagy a vízszint alatt 30 méterre van, még létező elemek és velük teljes egész a Föld.
Szőke Zoltán
20/2/2014 09:33:19
Elnézést, nem tudom miért kétszer ment a hozzászólás...hogyan lehet törölni?
Kollát Gyula
20/2/2014 09:53:05
Töröltem a duplázást Zoli. Csak egy maradt, annak viszont nagyon is itt a helye :) 20/2/2014 12:27:19
Sajnálom, hogy a korallok mindenféle trükközésre kényszerülnek a nagyrészt emberi eredetű klímaváltozás miatt, de az a tény, hogy tudnak trükközni, reményt ad, hogy megtalálják a túlélés módját. Mi emberek is segíthetnénk nekik ebben, pl. a számukra káros tevékenységeink korlátozásával. Comments are closed.
|
Kollát Gyula
„Szükségünk van a természetre, hogy megmutassa a hazavezető utat, az elménk börtönéből kivezető ösvényt. Elvesztünk a cselekvésben, a gondolkodásban, az emlékezésben, a várakozásban és a problémák világában. Elfelejtettük amit a kövek, a növények és az állatok még tudnak. Elfelejtettük, hogy miként létezzünk, hogyan legyünk belül csendben, miként legyünk önmagunk, s hogyan legyünk ott, ahol az élet van: az ITT és MOST -ban” (Eckhardt Tolle)
Archives
September 2015
Cimkék
All
|